A fájdalom nem azért van, hogy szomorúvá tegyen, ne feledd. Ez az a pont, ahol az emberek mindig eltévednek... A fájdalom csak azért van, hogy éberebbé tegyen - mert az emberek csak akkor válnak éberré, amikor a nyílhegy mélyen a szívükbe hasít, és megsebzi őket. Egyébként nem ébrednek fel. Amikor az élet könnyű, kényelmes és zökkenőmentes, akkor kit érdekel? Akkor ki törődik az éberséggel? Amikor a barátod meghal, az egy lehetőség. Amikor a szerelmed elhagy... azok a sötét éjszakák, amikor olyan magányos vagy... annyira szeretted őt, mindenedet kockára tetted érte, és most hirtelen nincs többé veled. Magányosságod sírásában… ott a lehetőség; ha jól használod, tudatossá tesz. A nyíl hegye fájdalmasan éget - használd fel. A fájdalom nem azért van, hogy nyomorulttá tegyen, hanem azért, hogy tudatosabbá válj! És ha tudatossá váltál, minden szenvedés eltűnik. Minden, ami teljes, csodálatos. A részleges csúnya, a teljes gyönyörű. Ezért bármi vagy, legyél teljes benne, és teljes létezésed átalakítja magát, létezésed minőségét is. Minden egyes nap új, minden egyes pillanat új. Minden egyes pillanat után egy másik világba lépünk, és felkészültnek kell lenned, hogy semmi se tartson a hatalmában. Nem a világ legyőzése a valódi bátorság, hanem önmagunk legyőzése. Amit meg akarsz találni, ne keresd, mert rendelkezel vele, már ott van. Minden, amit kiagyalnak, hamis. Az igazság már itt van, fel kell tárni, fel kell fedezni. Nem tudod, mi az igazság; hogyan tudnád kiagyalni? Az életnek felajánlássá kell válnia; csak akkor van jelentése. Minden, ami gyönyörű és igaz, meglepetésként érkezik. Éppen ezért őrizd meg a meglepődés képességét. Ez az élet egyik legnagyszerűbb áldása. Mindent, amit szégyellsz, elrejtesz belül, a tudattalanban. Ekkor mélyebbre hatol a lényedben, kering a véredben, a színfalak mögül irányít. Egyetlen pillanat örökkévalósággá válhat, mert ez nem hosszúság, hanem mélység kérdése. Az idő hosszúság, a meditáció mélység. Százszázalékos felelősséget kell vállalnod, mert mindahányszor ha elfogadod a százszázalékos felelősséget, szabaddá tesz. A félelemnélküliség a legvallásosabb minőség. Ha a szeretetben gyökerezel, valódi gyökereid vannak. Másképpen nem lehet gyökeret verni. A teljes elfogadás minden ajtót kinyit. Az elfogadásban eggyé válsz, egységgé válsz. Kívül és belül csupán hamis megosztottságok vannak. Minden megosztottság hamis, de hasznos, mert nehéz lenne szavak nélkül beszélni. De azután eljutsz annak megértéséhez, hogy csupán egy van. Nincs olyan, hogy rajta kívül vagy belül. Egyszerűen egy, és te vagy az az egy. Az egyik pillanatban még itt volt, a másikban már nincs sehol. Az egyik pillanatban még itt vagyunk, a másikban már el is távoztunk. És csupán ezért a röpke pillanatért mekkora hűhót csapunk: mennyi erőszakot, mennyi ambíciót, szenvedést, viszályt, haragot, gyűlöletet gerjesztünk! Csak ezért a rövid pillanatért! Egy állomás várótermében ülünk, és miközben a vonatot várjuk, óriási zsivajt csapunk: egymás haját tépjük, vérig sértjük a másikat, birtokolni, főnökösködni, uralkodni próbálunk másokon - politizálunk. Aztán megjön a vonat, és mindenki örökre eltűnik, mintha ott se lett volna. Soha ne kérdezd senkitől, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Az élet egy kísérlet, magadnak kell felfedezned. Minden egyénnek tudatosnak, ébernek és figyelmesnek kell lennie, kísérleteznie kell az élettel, hogy rájöjjön, mi a jó neki. Minden, ami békét, nyugalmat, üdvöt ad, közelebb visz a létezéshez és annak végtelen harmóniájához - az jó. És minden, ami konfliktust, boldogtalanságot, fájdalmat okoz - az rossz. Ebben senki sem dönthet helyetted, mert minden egyénnek megvan a saját világa, a saját érzékenysége. Egyediek vagyunk. Ezért a formulák nem fognak működni. Az egész világ ezt bizonyítja. Soha ne kérdezd senkitől, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Az élet egy kísérlet, magadnak kell felfedezned, mi a helyes és mi a helytelen. Megeshet, hogy helytelenül cselekszel, de szert teszel a tapasztalatra, ami tudatosítja benned, mit kell kerülnöd. Megeshet, hogy valami jót teszel, és azonnal kiélvezheted az áldásait. A jutalom nem ezen az életen túl, nem a mennyországban és a pokolban vár. Hanem itt és most. Minden tett azonnali eredményt hoz. Csak légy éber, és figyelj. Az érett emberek azok, akik megfigyelték és felfedezték maguknak, mi helyes és mi helytelen, mi jó és mi rossz. És azáltal, hogy ezt felfedezték a maguk számára, mérhetetlen belső tartásra tettek szert. Ha az egész világ mást gondolna, számukra az is közömbös. Megvan a saját tapasztalatuk, ami vezeti őket, és ez elég. Mi elfelejtettük, hogyan kell várakozni; és ez szinte tragédia. Az egyik legértékesebb kincsünk a várakozás képessége; kivárni a megfelelő pillanatot. Az egész természet mindig a megfelelő pillanatra vár. Még a fák is: tudják, mikor van itt a virágzás ideje, és tudják, mikor kell elbúcsúzni a levelektől és csupaszon állni az ég alatt. Ők csupaszságukban is gyönyörűek... amint mély bizalommal várják az új levelek növekedését, az újraszülető lombkoronájukat. Mi azonban elfelejtettük, hogyan kell várni - mi mindent azonnal akarunk. Ez óriási veszteség az emberiség számára... Ha csendben várakozol, észre fogod venni, hogy valami mélyen legbelül ott növekszik benned - a te valódi lényed. Egy nap akkorára nő majd, hogy lángra lobban, és akkor az egész személyiséged elhamvad: új ember lesz belőled. És csak ez az új ember tudja, hogy mi az az ünneplés, csak ez az új ember ismeri az élet örök nektárját. Minél összpontosultabb vagy, annál ellazultabb leszel, annál nagyobb az esélye annak, hogy mélyen belemész egy kapcsolatba. Te vagy az, aki belemegy egy kapcsolatba. Ha te nem vagy ott - ha feszült vagy, ha béna, nyugtalan és széttöredezett vagy -, ki fog mélyen belemenni egy kapcsolatba? Széttöredezettséged miatt nagyon félsz eljutni egy kapcsolat mélyebb rétegeihez, mert ott felszínre bukkanhat a valóságod. Fel kell tárnod a szívedet, és szíved csupa töredék. Nem egyetlen személy van benned, hanem egy egész tömeg. Ha igazán szeretsz valakit, és feltárod a szívedet, a másik azt fogja hinni, hogy egy tömeg vagy, nem egy személy - ez a félelem oka. Ezért létesítenek az emberek alkalmi viszonyokat. Nem akarnak mélyre menni; csak összeütköznek, aztán továbbállnak, csak a felszínt érintik, és máris menekülnek, mielőtt bármilyen kötelezettségük támadna. Csak egy kis szex, ami szintén elszegényedett, felszínes. Csupán a határok találkoznak, ami egyáltalán nem szerelem; testileg talán megkönnyebbülést nyújt, katarzist, de annál nem több. Ha a kapcsolat nem túl intim, megtarthatjuk maszkjainkat. Ha mosolyogsz, neked nem kell mosolyognod, csupán a maszk mosolyog. Ha igazán mélyre akarsz menni, tartasz attól, hogy veszély leselkedik rád. Meztelenül kell menned - és a meztelenség azt jelenti, hogy a bensődben rejtőző minden probléma ismertté válik a másik előtt. Amint egyszer megtudod, mi a szeretet, készen állsz arra, hogy adj; minél többet adsz, annál több lesz neked. Minél bőkezűbben halmozol el másokat, annál több szeretet tör fel a lényedben. A szeretet nem sokat törődik azzal, hogy a másik érdemes-e arra, hogy kapjon. Ez fukar hozzáállás, a szeretet pedig sosem fukarkodik. A felhő sosem törődik azzal, hogy az égbolt megérdemli-e. Esőt hullat a hegyekre, a sziklákra; mindenre, mindenhol. Feltétel nélkül ad, kikötések nélkül. Ilyen a szeretet is: egyszerűen ad, élvezi, hogy adhat. Bárki, aki hajlandó elfogadni, kaphat belőle. Nem kell megérdemelnie, nem kell beleillenie semmilyen speciális kategóriába, nem kell megfelelnie semmilyen minősítésnek. Ha szükség van ezekre a megfelelésekre, akkor az, amit adsz, az nem szeretet, hanem valami más. Amint egyszer megtudod, mi a szeretet, készen állsz arra, hogy adj; minél többet adsz, annál több lesz neked. Minél bőkezűbben halmozol el másokat, annál több szeretet tör fel a lényedben. A közönséges gazdaságtan egészen más: ha odaadsz valamit, azt elveszíted. Ha meg akarsz tartani valamit, nem szabad odaadnod. Gyűjtögess, légy fukar. Ennek épp az ellenkezője igaz a szeretetre: ha szeretnél belőle, ne légy fukar; máskülönben meg fog halni, áporodottá válik. Egyre csak adj, és friss források támadnak. Friss folyók áramlanak lényedbe. A létezés egésze beléd áramlik, ha feltétel nélkül adsz; ha adásod teljes. Engedd, hogy jöjjön a szél, engedd, hogy jöjjön a nap - mindent fogadj szívesen. Amint egyszer ráhangolódtál, hogy nyitott szívvel élj, sosem zárulsz be többé. De kell egy kis időt rászánnod. És neked kell elérned azt a nyitottságot, máskülönben újra bezárulsz. A nyitottság sebezhetőség. Amikor nyitott vagy, ugyanakkor azt is érzed, hogy beléd hatolhat valami rossz. Ez nem csupán egy érzés; ez egy lehetőség. Ezért zárulnak be az emberek. Ha kinyitod az ajtót egy barát előtt, az ellenség is beléphet rajta. Az okos emberek bezárják az ajtajukat. Hogy elkerüljék az ellenséget, még a barátoknak sem nyitnak ajtót. De akkor az egész életük halott lesz. Pedig semmi sem történhet, mert alapjában véve nincs semmi veszítenivalónk - semmi, amit ne veszíthetnénk el. Amit elveszíthetünk, azt nem is érdemes megtartani. Amikor ezt megérted, akkor már nyitott maradsz. Én azt látom, hogy még a szerelmesek is védik magukat. Azután sírnak és könnyeznek, mert semmi sem történik. Bezárnak minden ablakot, és fulladoznak. Semmilyen fény nem jön be, és szinte lehetetlen így élni, mégis elevickélnek valahogy. De nem nyílnak meg, mert a friss levegő veszélyesnek tűnik. Ezért, amikor nyitottnak érzed magad, próbáld kiélvezni. Ezek ritka pillanatok. Ezekben a pillanatokban mozdulj ki annyira, hogy megtapasztalhasd a nyitottságot. Amint egyszer ott a tapasztalat, szilárdan a kezedben, akkor megszabadulhatsz a félelemtől. Látni fogod, hogy a nyitott lét kincs, amelyet értelmetlenül elveszítettél. És az a kincs olyan, hogy senki sem veheti el tőled. Minél inkább megosztod másokkal, annál nagyobbra nő. Minél nyitottabb vagy, annál inkább vagy. Ahhoz, hogy megismerjünk valamit, el kell veszítenünk. Mindenki letér a belső világába, belső terébe vezető útról, és lassanként éhezni, sóvárogni kezd utána. Éhség támad benne, szomjúságot érez. Hívás érkezik legbensőbb énjétől, hogy térjen haza, és az egyén utazni kezd. Ezt jelenti keresőnek lenni. Visszatérés abba a meleg, belső térbe, amelyet egy napon elhagytunk. Nem szerzel vele semmi újat. Olyasmit szerzel vele, ami mindig is ott volt, most mégis nagy nyereség lesz, mert végre először látni fogod, mi is az. Amikor utoljára abban a térben voltál, magától értetődőnek tekintetted. Képtelenek vagyunk tudatosítani magunkban valamit mindaddig, amíg el nem hagytuk. Ezért minden jó. Az eltévedés is jó. A bűnbeesés is jó, mert ez a szentté válás egyetlen módja. Amit mi érzünk, az közöny és megszokás; magától értetődőnek vesszük a másikat, és ezzel a kapcsolat lényege meghal. Ő a te férjed, ő a te feleséged... és ezzel meghalt az érzelem. Ebben a viszonyban már nincs izgalom, nincs kaland, nincs vágy. A másikból tárgy lett, egy eszköz, egy bútordarab. A másik már nem rejtély nem misztérium. Nem új csak megszokás. És ne feledd, idővel minden meghal. A felszín hamar megszokott és unalmas lesz - de a középpont mindig új marad. A felszín nem maradhat új, mert megöregszik, beporosodik, megrepedezik. De a középpont mindig új és fiatal. A lelked... az se gyerek, se fiatal, se öreg... A lelked mindörökké üde és friss. A léleknek nincs kora. Tégy egy kísérletet. Lehetsz fiatal, lehetsz öreg... csukd be a szemed és indulj felfedező útra. Próbáld érezni a lelked életkorát... felbecsülni a korát... öreg az? vagy fiatal? Érezni fogod, hogy egyik sem - a lélek mindig új. Nem öregszik. Miért? Mert a léleknek nincs kora. Az nem tartozik az időhöz. Az idő folyamán minden lefelé csorog, öregszik. Az ember világra jön és a test azonnal öregedni kezd! Amikor a csecsemő egy hetes, hét nappal máris közelebb került a halálhoz. Ennyivel kevesebb van neki hátra. Elköltött az életéből egy hetet. Közeledik a halál felé, már csak idő kérdése... Minden, ami az időben mozog, öregszik és elmúlik. Ha belépett az időbe, már öregszik, már haldoklik. A test öregszik, a felszín öregszik. Abba nem lehetsz örökké szerelmes. Ébredj fel! Meddig fogod még a testet bálványozni? A lélek, a középpont azonban mindig fiatal. És ha megtaláltad a kapcsolatot a középponttal, akkor a szerelem minden pillanatban egy új felfedezést tartogat számodra. Akkor a mézesheteknek soha nincs vége. Ha a mézesheteknek vége szakad, akkor az nem is volt szerelem - csak ismeretség. És még egy dologra emlékezz: ha valami nem tetszik, te mindig a másikat okolod. Ha valami nem úgy történik, ahogy szerinted kellene, akkor azért mindig a másik a felelős. Ám ez a hozzáállás megöli a fejlődés minden lehetőségét. Ne feledd: mindig te vagy a felelős, neked kell változnod. Dobd el azokat a tulajdonságaidat, amik a problémát okozzák. Legyen a szerelem a lélek evolúciója. Mint ahogy az eladói tanfolyamokon tanítják: "A vevőnek mindig igaza van". Én is ezt szeretném veletek megértetni, hogy a szerelemben is, a kapcsolatok világában is ugyanez a helyzet: a másiknak mindig igaza van, a hibás mindig te vagy. Ha valóban ott a szerelem, az ember ezt így érzi: „...valami nincs rendben velem; az én hibám, hogy a kapcsolatunk nem tökéletes." És ezt mindkét partner egyformán így érzi! És akkor a szerelem egyre nagyobb, egyre erősebb lesz, és a középpontok kinyílnak, a gátak leomlanak. De ha azt hiszed, hogy a másik a hibás, akkor elzárod magad, és ezzel együtt partneredet is. Mert akkor ő is azt fogja hinni, hogy te vagy a hibás. A gondolatok ragályosak - még akkor is, ha nem mondtál semmit, ha csak gondoltad... és közben bájosan mosolyogtál; úgy viselkedtél, mintha minden rendben lenne, mintha a feleséged nagyszerű ember lenne, tökéletes, tervezni se lehetne jobbat... de a feleségedet nem csaptad be. Még akkor sem, ha kiváló színész vagy; valami volt a szemedben, a mozdulataidban, az arcod barázdáiban. Hiába próbáltad azokat kiigazítani, hiába simogattad a kezét... Tudat alatt jelezted, hogy nincs igaza. És ha azt mondod vagy azt érzed, hogy a másiknak nincs igaza, akkor a másik is azt gondolja és azt érzi, hogy neked nincs igazad. A kapcsolat zátonyra futott. Mindketten elzárjátok magatokat. Te azt mondod, ő a hibás, és a másik azonnal védekezni kezd... és a kerítés ott van megint, be vagy zárva mögé. Ne feledd: a szerelemben mindig te vagy a hibás. És ezzel a felismeréssel megnyílik egy új lehetőség, és a partnered is érzi ezt. A partner érzése belőled ered. Ha közel vagytok egymáshoz lélekben, az érzés és a gondolat átugrik, mint a szikra, és attól a másik lángra kap. Még akkor is, ha egy szót sem szóltok, csak csendben ültök, az összeköttetés ott van: a szerelem. A szerelem nyelve nem a beszéd. A szerelmes párnak a csend a tökéletes érintkezés. Szavak nélkül is jól értik egymást. Ha számodra a szerelem egy szádhava, akkor eszedbe sem jut, hogy a másik a hibás. Akkor önmagadban próbálod a hiba okát feltárni és megszabadulni tőle. Ám ez nem lesz könnyű, mert ez az egód ellen irányul. Nem lesz könnyű, mert ez sérti a büszkeségedet. Nem lesz könnyű, mert ezzel megszűnik a dominanciád, megszűnik a birtoklás. Nem nyersz többé erőt abból, hogy birtoklod a másikat. Ez megöli az egót - ezért nem könnyű. De épp ez a cél: elpusztítani az egót. Mindegy, milyen irányból közelíted meg belső világodat - szerelem, meditáció, jóga, ima -, mindegy melyik úton közeledsz a Tudat felé, a cél egy: az ego halála. Levetni lényedről mindazt, ami hamis, elhajítani az egót. És a legkönnyebb út ehhez a szerelem, hiszen ez olyan természetes! A szerelem a legtermészetesebb vallás. Minden szerelmes úgy érzi, hogy valami hiányzik, mert a szerelem befejezetlen. Egy folyamat, nem egy dolog. Minden szerelmes elkerülhetetlenül hiányérzettel küzd. Ne értsd félre! Ez egyszerűen azt mutatja, hogy a szerelem alapjában véve dinamikus. A szerelem olyan, mint a folyó, állandó mozgásban van. Magában a mozgásban rejlik a folyó élete. Ha egyszer megáll, mozdulatlan dolog lesz belőle; akkor már nem folyó többé. Maga a folyó szó is egy folyamatot jelöl, a hangzása is a mozgás érzetét nyújtja. A szerelem egy folyó. Tehát ne legyen hiányérzeted; ez része a szerelem folyamatának. És jó, hogy nem befejezett. Amikor valami hiányzik, akkor tenned kell valamit - ez egy hívás a magasabb és magasabb csúcsok felől. Nem mintha teljességet éreznél, amikor eléred őket; a szerelem sosem lehet teljes, de ez benne a csodálatos, ezáltal marad élő örökké.És mindig azt fogod érezni, hogy az összhang nem tökéletes. Ez is természetes, mert amikor két ember találkozik, két különböző világ találkozik. Ha azt várod, hogy tökéletesen összeilljenek, akkor a lehetetlent várod, és az csalódást fog okozni. Legjobb esetben akad néhány pillanat - néhány ritka pillanat -, amikor minden összhangban van. Így kell lennie. Minden erőddel dolgozz azon, hogy létrejöjjön ez az összhang, de mindig állj készen, ha nem sikerül tökéletesen. És ne nyugtalankodj miatta, különben egyre inkább kiesel a ritmusból. Csupán akkor jön el, ha nem nyugtalankodsz miatta. Csupán akkor történik meg, ha nem izgulsz miatta, amikor még csak nem is reméled - váratlanul toppan eléd. Az elkötelezettséget nem lehet erőltetni. Tedd olyan boldoggá a társadat, hogy úgy érezze, nincs szüksége semmilyen más kapcsolatra. De épp ellenkezőleg, a legtöbb ember annyi problémát gyárt, hogy még ha a társa nem is gondolt másik kapcsolatra, elkerülhetetlenül gondolni fog rá, hogy elmeneküljön.Ez az egyik legmélyebben gyökerező probléma minden férfi-nő kapcsolatban. A férfinak nagyobb igénye van szabadságra, mint szeretetre, a nőnek pedig nagyobb igénye van szeretetre, mint szabadságra. Ez a probléma mindenütt a világon, minden pár esetében. A nő egyáltalán nem nyugtalankodik a szabadság miatt. Hajlandó rabszolgává válni, feltéve, hogy a másikat is rabszolgává teheti. Hajlandó belemenni bármilyen elkötelezettségbe, ha a másikat is beleerőltetheti egy elkötelezettségbe. Hajlandó börtönben élni, ha a másik is hajlandó egy sötét cellában élni.A férfi pedig hajlandó még a szeretetet is feláldozni, ha túl nagy veszélybe kerül a szabadsága. A nyitott égbolton szeretne élni, akár egyedül is. Vágyik a szerető kapcsolatra, de az sötétté és rabsággá válik. Tehát ez a probléma.Tudatosulnia kell benned, hogy a túl nagy elkötelezettség és a túl nagy szabadság iránti vágy egyaránt éretlenség. Valahol egyezségre kell jutnod a másikkal. Amint egyszer megérted, hogy a férfinak nagyobb szabadságra van szüksége, félreteszed az elkötelezettség iránti igényedet. Amint a férfi megérti, hogy a nőnek elkötelezettségre van szüksége, félreteszi a szabadság iránti igényét, ennyi az egész. Ha szeretsz, hajlandó vagy egy kis áldozatot hozni. Ha nem szeretsz, jobb, ha különváltok. Miért tartunk vissza dolgokat? Él bennünk egy félelem, hogyha semmit nem tartunk vissza, ha mindent odaadunk, nem marad semmi, amit majd odaadhatnánk. Ezért csak részleteket adunk, és lóbáljuk a mézesmadzagot. Rejtélyesek akarunk maradni. Ha nem engeded, hogy a másik belépjen teljes lényedbe, és egészen megismerjen, ezt azért teszed, mert félsz, ha egyszer egészen megismer, elveszíti az érdeklődését irántad. Néhány sarkot elzárva tartasz önmagadban, hogy a másik találgathasson: "Mi van azokban a sarkokban? Mit tudsz még adni?" És tovább kutat, keres, győzköd, csábít... És a másik is éppen így visszatart. Valami állati gondolkodás van emögött, hogy ha a rejtély egyszer ismertté vált, akkor véget is ér. Szeretjük a rejtélyeket, szeretjük az ismeretlent. Ha megismertük, feltérképeztük, felmértük, akkor vége! Akkor mi marad belőle? A kalandvágyó elme más nő, más férfi után kezd érdeklődni. Ez történik millió férjjel és feleséggel: teljesen egymásba tekintettek - vége! Így a másiknak már nincs lelke, mert a rejtély már nincs ott többé - és a lélek a rejtélyben él. Ezt a logikát követik. De ha valóban független vagy, ha megadod magad a szeretet istenének, akkor egészen kitárhatod lényedet És ebben a kitárulásban eggyé lesztek. Amikor két ember megnyílik, megszűnnek ketten lenni. Ha eltűnnek a falak, egyetlen szoba marad. És ebben rejlik a beteljesülés. Ezt keresi, erre vágyik, erről álmodik, ez után sóvárog minden szerelmes. De ha ezt nem érted meg, továbbra is rossz irányban keresel-kutatsz. Ne gondold, hogy a szeretet örök. Nagyon törékeny, olyan törékeny, mint egy rózsa. Reggel még pompában áll - estére eltűnik. Bármilyen apróság elpusztíthatja. Minél kifinomultabb valami, annál törékenyebb. Oltalmazni kell. Egy szikla megmarad, de a virág eltűnik. Ha egy sziklát dobsz a virágra, a sziklának nem esik bántódása, de a virág elpusztul.A szeretet nagyon törékeny, nagyon érzékeny. Rendkívül figyelmesen és óvatosan kell bánni vele. Okozhatsz olyan sérelmet, hogy a másik bezárul, védekezésbe vonul. Ha túl sokat harcolsz, párod menekülni kezd; egyre hidegebb és hidegebb lesz, egyre jobban bezárul, hogy ne sebezhesse meg többé a támadásod. És akkor még hevesebben fogod támadni, mert le akarod győzni a hidegségét. Ez egy ördögi kör. Így távolodnak el egymástól fokról fokra a szerelmesek. Így sodródnak el egymástól, és úgy gondolják, a másik a felelős, ő árulta el a szerelmüket.Valójában azonban, én úgy látom, soha egy szerelmes sem árult el senkit. Egyszerűen a tudatlanság öli meg a szerelmet. Mindketten együtt akartak lenni, de valahogyan mindketten tudatlanok voltak. A tudatlanságuk csapdába csalta őket, és megsokszorozódott. A szeretetnek nem szabad követelőzőnek lennie, mert akkor elveszíti a szárnyát, és nem tud szállni. Gyökeret ver a földben, nagyon földi lesz; akkor pedig nem más, mint kéjvágy; és boldogtalanságot hoz, nagy szenvedést. A szeretetnek nem szabad feltételekhez kötöttnek lennie, nem szabad elvárásokat támasztanod vele szemben. Egyszerűen önmagáért kell léteznie - nem valamilyen jutalomért, nem valamilyen eredményért. Ha indíték vezérli, szereteted nem válhat az égbolttá. Akkor az indítékra korlátozódik; az indíték lesz a meghatározója, a határa. Az indíték nélküli szeretetnek nincsenek határai: tiszta ujjongás, kitörő öröm, a szív illata. És abból, hogy nem vágyik semmilyen eredményre, egyáltalán nem következik, hogy nem születik eredménye; épp ellenkezőleg, ezerszámra szüleik, mert bármit adjunk a világnak, az visszatér, visszaverődik. A világ visszhangos hely. Ha haragot indítunk útjára, harag jön vissza; ha szeretetet adunk, szeretet jön vissza. De ez egy természetes jelenség; felesleges gondolkodnod róla. Elég, ha bízol abban; önmagától történik. Ez a karma törvénye: bármit vetsz, azt aratod; bármit adsz, azt kapod. Tehát felesleges gondolkodnod róla, mert automatikus. Gyűlölj, és gyűlölni fognak. Szeress, és szeretni fognak. „Annál rosszabbat nem is tehetnél, mint amikor egy emberi lényt a tárgyak szintjére alacsonyítasz. És ezt jelenti a birtoklás. Birtokolni csak tárgyakat lehet, emberi lényeket nem. Lehetsz a pároddal bensőséges kapcsolatban, megoszthatod vele a szerelmedet, a költőiségedet, a szépségedet, a testedet, az elmédet... Megosztani lehet, de üzletelni nem. Nem alkudozhatsz. Egy férfit vagy egy nőt nem birtokolhatsz. Mégis mindenki a világon ezzel próbálkozik. És itt az eredmény: a Föld nevű őrültekháza. Birtokolni próbálsz - de persze a dolog természeténél fogva ez lehetetlen. És akkor jön a gyötrelem. Minél inkább próbálsz birtokolni valakit, ő annál inkább függetlenné akar majd válni, mert mindenkinek születési joga, hogy szabad legyen, hogy önmaga lehessen. Behatolsz a másik saját, intim zónájába, a legbensőbb magánéletébe, ami az egyetlen szent hely a világon. Se Izrael, se Kási, se Mekka nem szent hely ehhez képest. Az egyetlen szent hely - a szó igazi értelmében - a legbensőbb magánéleted: a függetlenség, a létezés helye. Ha valóban szeretsz valakit, akkor sosem hatolsz be oda. Nem játszod a detektívet, nem lesel be a kulcslyukon át a másik intim területére. Tiszteletben tartod a másikat. De nézd csak meg az úgynevezett szerelmeseket, legyen az férj-feleség, barát-barátnő kapcsolat. Egyfolytában azt keresik, hogyan sérthetik meg a másik kizárólagos felségterületét, személyes világát. Azt akarják, hogy a másiknak egyáltalán ne legyen semmilyen intim zónája. Miért? Mert ha a másik függetlenséggel, intim zónával, egyéni területtel rendelkezik, akkor megijedsz. Lehet, hogy holnap a másik már nem szeret, mert a szerelem nem valami mozdulatlan dolog. A szerelem a pillanaté, és semmi köze az állandósághoz. Lehet, hogy az örökkévalóságig tart - de a szerelem alapjában véve a pillanat jelensége. Ha a következő pillanatban megtörténik újra, akkor boldog lehetsz. Ha nem, akkor légy hálás azért, ami legalább addig történt. Maradj nyitott: talán újra meg fog történni - ha nem ugyanazzal, akkor talán mással. A hangsúly nem a személyeken van, hanem magán a szerelmen. A szerelemnek folyamatos áramlásban kell maradnia, nem állhat meg. De az emberek ostobán azt gondolják: „Ha ez a pasi, vagy csaj kisiklik a markomból, akkor egész életemben szerelem nélkül fogok senyvedni." És nem tudod, hogy éppen azért fogsz senyvedni, mert fogságban próbálod tartani a másikat. Így nem kaphatsz szerelmet. A foglyodtól, a rabszolgádtól nem kaphatsz szerelmet. Nem várhatsz szeretetet a vagyontárgyaidtól - a székeid, az asztalod, a házad, a bútoraid nem tudnak szeretni. Szerelemre csak olyasvalakitől számíthatsz, aki szabad, akinek az egyediségét és szabadságát tiszteletben tartod. Az a pillanat, amikor a szerelem megtörténik, a másik szabad döntésén múlik. Ne tedd tönkre azzal, hogy birtokolni akarod, hogy magadhoz akarod láncolni. Ne pusztítsd el jogi kötelékkel, házassággal. Hadd maradjon szabad a másik, és te magad is. Azt se hagyd, hogy bárki téged birtokoljon. Birtokolni vagy valaki birtokának lenni - mind¬kettő csúf. Ha valaki birtokol téged, akkor a lelkedet veszíted el. A szerelmesek csak addig szeretik egymást, amíg a kapcsolatot nem rögzítik. Amint a kapcsolatról megállapodnak, a szerelem eltűnik. Amint rögzítik a kapcsolatot, a szerelem helyét más foglalja el: a birtoklás. Továbbra is szerelemnek nevezik majd, de a létezést nem lehet becsapni. Azzal, hogy szerelemnek hívod, semmit nem tudsz megváltoztatni. Mert most már nem szerelem az, hanem gyűlölet - beszabályozott viszony, egy egyezség. Hívhatod akárminek - csak szerelemnek nem. Minél mélyebben próbálod megérteni, annál világosabb lesz számodra, hogy a szerelem és a gyűlölet nem két külön dolog. Pusztán nyelvhasználati hiba, hogy szerelemnek és gyűlöletnek hívjuk őket. A jövőben, legalábbis a pszichológiai tanulmányok¬ban és könyvekben, bizonyára nem fogják kitenni az „és"-t a kettő közé. Jobb lenne inkább a két szót egybeírni: „szerelemgyűlölet" - mert ugyanannak az érmének a két oldalát jelentik. (…) A szabadság egy kicsit több bátorságot, merszet kíván meg, de élvezni fogod. És nem fogja a kapcsolatodat megzavarni, hanem inkább gazdagítani fogja. Ezentúl nem fogod őt gyötörni. Ha te magad is ugyanazt teszed, amit ő, nem fogsz vele veszekedni… Tulajdonképpen ezért nem mozdulnak a nők, mert akkor a zsémbelődésük céltalanná válna. De élvezik a veszekedést, mert hatalmat ad nekik. Ha ők is eljárnak otthonról, akkor nem kelthetnek bűntudatot a férfiben. És ha bűntudatot keltenek a férfiben, az roppant nagy hatalmat ad nekik. Soha senkiben ne kelts bűntudatot! Ha szeretsz valakit, ugyan miért ébresztenél bűntudatot benne? Ha neki úgy tetszik, akkor hadd legyen úgy! Neked is lehetnek alkalmi kapcsolataid. Így nem függtök egymástól. És amikor a szerelem szabad döntés eredménye, akkor teljesen más a jellege: van benne valami igazán gyönyörű. Akkor nincs konfliktus, veszekedés, féltékenység... semmi ilyesmi. A kapcsolatotok nyugodt, szelíd, csendes. Ha ő is és te is belementek néhány új szerelembe, akkor mindkettőtök élete mindig olyan, mint a mézeshetek idején. A találkozásotok mindig szép. Akkor nem öregszik el, és nem romlik el a kapcsolatotok.” "Hosszú korszakokon át, újra és újra elmondták már ezt... az összes vallásos ember ezt mondogatta: "Egyedül érkezünk ebbe a világba, és egyedül is távozunk." Minden összetartozás illúzió. Az összetartozás ideája azért jelenik meg bennünk, mert egyedül vagyunk, és ez fáj. Mi az egyedüllétünket együttlétbe akarjuk fojtani... Ezért olyan fontos nekünk a szerelem. Próbáld megérteni a dolog lényegét. Általában azt gondolod, azért szerettél bele valakibe, mert az illető gyönyörű. De ez nem így van. Az igazság az, hogy azért leszel szerelmes, mert képtelen vagy egyedül maradni. Ezért menekülsz, ezért próbálsz valahogy kitérni önmagad elől. Vannak, akik nem emberekbe, hanem a pénzbe szeretnek bele. Ők a pénzt és a hatalmat kezdik hajkurászni, aztán politikus lesz belőlük. Ez is csak egyedülléted elkerülését szolgálja. Ha megfigyeled az embert, ha alaposan megfigyeled önmagad, meg fogsz lepődni - az ember minden tevékenységét visszavezetheted egyetlen egy kiindulóponthoz. Ez pedig nem más, mint az egyedülléttől való félelem. Minden más csupán kifogás. Az igazi ok, hogy nagyon egyedül érzed magad.

Azon a napon, amikor az ember beengedi szívébe az igaz szeretetet, mindaz, ami jól el volt rendezve, összekuszálódik, és megrendül minden, amit helyesnek és igaznak tartottunk. A világ tehát akkor válik valódivá, amikor az ember megtanul szeretni - egészen addig csak hisszük, hogy tudjuk, mi a szerelem, de nincs bátorságunk szembenézi igazi valójával. A szerelem vad erő. Ha meg akarjuk zabolázni, elpusztít. Ha börtönbe akarjuk zárni, a rabszolgájává tesz. Ha meg akarjuk érteni, cserbenhagy és összezavar.

Emily Bronte kedvenc regényíróm gondolatai jutnak eszembe:

"Ne hagyj egyedül, ebben a mélységben, ahol nem tudlak megtalálni! Ó, Istenem, ezt nem lehet szóval elmondani. Nem élhetek az életem nélkül! Nem élhetek lelkemtől megfosztva! ....,,

 Méltatlanul bízunk, méltatlanul adunk, méltatlanul hiszünk, méltatlanul szeretünk minden egyes nap, mert olyannyira nagyon azt szeretnénk, ha igazán létezne mindaz, amit elképzeltünk. És mégsem. Egyszer aztán nem bízunk és nem hiszünk többé, akkor sem, ha méltó volna,... mert már olyannyira belénk ég a méltatlanság-érzés, a méltatlanság-félelem, hogy elveszítjük a bízás-hívés képességét.

Ha közeledben van akit szeretsz, mintha melegebb lenne, mintha mindig sütne a Nap. A tárgyak mosolyogni kezdenek, a szoba ismerősebb lesz, az illatok kellemesebbek lesznek ha a közeledben van aki kedves neked. Az az összetéveszthetetlen jelenlét-érzés amikor az egykor idegen ismerőssé válik, amikor a jelenléte elvarázsolja a környezetedet - a szeretet biztos jele. Nem kell mindig a testi közellét. Minél valódibb a szeretet, annál távolabbra hat térben és időben. Ha rád gondolok és szeretlek, megjelenhet lelkedben az üzenetem. A város másik pontján is. Néha a Föld másik oldalán is. Veled történt már ilyen, hogy térben és időben elhatárolva egy távoli lélek jelen volt az életedben, néha több szeretetet közvetítve mint a közeledben lévők ? Megmagyarázhatatlan, mégis van ilyen :))Róttam a kivilágítatlan sikátorokat, koptattam a macskakövek réges-rég fényesre csiszolt felületét, hallgattam a múlt emlékeinek szivárgó, homályos üzeneteit. Tudtam, hogy valahol ott kell lenned. Téged láttalak egy eltévedt füszál könnyed ívében, a közlekedési lámpák szabályos hangulatváltozásaiban, néma szöszökben a zsebem mélyén, s a megsebezhetetlen kirakatokon balettozó fénycicák mosolyában is. Vártalak. Biztos voltam benne, hogy megjelensz, egymásba botlunk és én tudni fogom megcáfolhatatlanul: Te vagy az. Kerestelek. Néha kételkedni kezdtem. Egyre gyakrabban kevertelek össze valakivel, pedig az igazi, a MÁS csakis Te lehettél volna. Sokszor tévedtem. Már-már azt hittem egy IDEGEN- re, Te vagy, furcsállottam a dolgot: ilyen lennél? Aztán jött a felismerés, sokkolóan: te nem lehetsz akármilyen! Te csak egy van, és ez a tökéletes. Nekem. Úgy, ahogy senki másnak. De egyáltalán létezel-e? Közben Te ugyanígy kutattál utánam, bár már akkor tudtam volna... Így hát megvárakoztattuk egymást, végtelen ideig. Néha rólad álmodtam, nehéz ébredéseim után felfedezni véltem sziluetted a levegőben, de délibábnak bizonyult mind, akár egy- egy fuldokló utolsó segélykiáltásai. Szükségem volt Rád. És egyszer csak! Abban a kivételes pillanatban, amikor éppen nem gondoltam rád, megláttalak Téged. Minden kétséget kizáróan Te vagy. Közeledsz felém, megáll bennünk az ütő, levegő után kapkodva ámulok. Hát mégis! Te természetesen viselkedsz, a külvilág persze vak, mint mindig. De mindketten tudjuk, hogy végre itt van a Te és valóságos, nem ábránd! Pont olyan vagy, amilyennek megálmodtalak. Nem vagy szép, nem a szó szoros értelmében szép. A lelked az, fájdalmasan. Beszélgetünk, de nem tudok felengedni, kitárulkozni előtted. a megrázkódtatás a gátlás bilincsébe rejt. Aztán elbúcsúzunk, és ki tudja, mikor találkozunk újra. Addig is kereslek, rovom a kivilágítatlan sikátorokat, belebámulok az emberek lesütött tekintetébe, hátha az egyik páncél mögött Te rejtőzöl.....A fájdalom nem azért van, hogy szomorúvá tegyen, ne feledd. Ez az a pont, ahol az emberek mindig eltévednek... A fájdalom csak azért van, hogy éberebbé tegyen - mert az emberek csak akkor válnak éberré, amikor a nyílhegy mélyen a szívükbe hasít, és megsebzi őket. Egyébként nem ébrednek fel. Amikor az élet könnyű, kényelmes és zökkenőmentes, akkor kit érdekel? Akkor ki törődik az éberséggel? Amikor a barátod meghal, az egy lehetőség. Amikor a szerelmed elhagy... azok a sötét éjszakák, amikor olyan magányos vagy... annyira szeretted őt, mindenedet kockára tetted érte, és most hirtelen nincs többé veled. Magányosságod sírásában… ott a lehetőség; ha jól használod, tudatossá tesz. A nyíl hegye fájdalmasan éget - használd fel. A fájdalom nem azért van, hogy nyomorulttá tegyen, hanem azért, hogy tudatosabbá válj! És ha tudatossá váltál, minden szenvedés eltűnik. Minden, ami teljes, csodálatos. A részleges csúnya, a teljes gyönyörű. Ezért bármi vagy, legyél teljes benne, és teljes létezésed átalakítja magát, létezésed minőségét is. Minden egyes nap új, minden egyes pillanat új. Minden egyes pillanat után egy másik világba lépünk, és felkészültnek kell lenned, hogy semmi se tartson a hatalmában. Nem a világ legyőzése a valódi bátorság, hanem önmagunk legyőzése. Amit meg akarsz találni, ne keresd, mert rendelkezel vele, már ott van. Minden, amit kiagyalnak, hamis. Az igazság már itt van, fel kell tárni, fel kell fedezni. Nem tudod, mi az igazság; hogyan tudnád kiagyalni? Az életnek felajánlássá kell válnia; csak akkor van jelentése. Minden, ami gyönyörű és igaz, meglepetésként érkezik. Éppen ezért őrizd meg a meglepődés képességét. Ez az élet egyik legnagyszerűbb áldása. Mindent, amit szégyellsz, elrejtesz belül, a tudattalanban. Ekkor mélyebbre hatol a lényedben, kering a véredben, a színfalak mögül irányít. Egyetlen pillanat örökkévalósággá válhat, mert ez nem hosszúság, hanem mélység kérdése. Az idő hosszúság, a meditáció mélység. Százszázalékos felelősséget kell vállalnod, mert mindahányszor ha elfogadod a százszázalékos felelősséget, szabaddá tesz. A félelemnélküliség a legvallásosabb minőség. Ha a szeretetben gyökerezel, valódi gyökereid vannak. Másképpen nem lehet gyökeret verni. A teljes elfogadás minden ajtót kinyit. Az elfogadásban eggyé válsz, egységgé válsz. Kívül és belül csupán hamis megosztottságok vannak. Minden megosztottság hamis, de hasznos, mert nehéz lenne szavak nélkül beszélni. De azután eljutsz annak megértéséhez, hogy csupán egy van. Nincs olyan, hogy rajta kívül vagy belül. Egyszerűen egy, és te vagy az az egy. Az egyik pillanatban még itt volt, a másikban már nincs sehol. Az egyik pillanatban még itt vagyunk, a másikban már el is távoztunk. És csupán ezért a röpke pillanatért mekkora hűhót csapunk: mennyi erőszakot, mennyi ambíciót, szenvedést, viszályt, haragot, gyűlöletet gerjesztünk! Csak ezért a rövid pillanatért! Egy állomás várótermében ülünk, és miközben a vonatot várjuk, óriási zsivajt csapunk: egymás haját tépjük, vérig sértjük a másikat, birtokolni, főnökösködni, uralkodni próbálunk másokon - politizálunk. Aztán megjön a vonat, és mindenki örökre eltűnik, mintha ott se lett volna. Soha ne kérdezd senkitől, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Az élet egy kísérlet, magadnak kell felfedezned. Minden egyénnek tudatosnak, ébernek és figyelmesnek kell lennie, kísérleteznie kell az élettel, hogy rájöjjön, mi a jó neki. Minden, ami békét, nyugalmat, üdvöt ad, közelebb visz a létezéshez és annak végtelen harmóniájához - az jó. És minden, ami konfliktust, boldogtalanságot, fájdalmat okoz - az rossz. Ebben senki sem dönthet helyetted, mert minden egyénnek megvan a saját világa, a saját érzékenysége. Egyediek vagyunk. Ezért a formulák nem fognak működni. Az egész világ ezt bizonyítja. Soha ne kérdezd senkitől, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Az élet egy kísérlet, magadnak kell felfedezned, mi a helyes és mi a helytelen. Megeshet, hogy helytelenül cselekszel, de szert teszel a tapasztalatra, ami tudatosítja benned, mit kell kerülnöd. Megeshet, hogy valami jót teszel, és azonnal kiélvezheted az áldásait. A jutalom nem ezen az életen túl, nem a mennyországban és a pokolban vár. Hanem itt és most. Minden tett azonnali eredményt hoz. Csak légy éber, és figyelj. Az érett emberek azok, akik megfigyelték és felfedezték maguknak, mi helyes és mi helytelen, mi jó és mi rossz. És azáltal, hogy ezt felfedezték a maguk számára, mérhetetlen belső tartásra tettek szert. Ha az egész világ mást gondolna, számukra az is közömbös. Megvan a saját tapasztalatuk, ami vezeti őket, és ez elég. Mi elfelejtettük, hogyan kell várakozni; és ez szinte tragédia. Az egyik legértékesebb kincsünk a várakozás képessége; kivárni a megfelelő pillanatot. Az egész természet mindig a megfelelő pillanatra vár. Még a fák is: tudják, mikor van itt a virágzás ideje, és tudják, mikor kell elbúcsúzni a levelektől és csupaszon állni az ég alatt. Ők csupaszságukban is gyönyörűek... amint mély bizalommal várják az új levelek növekedését, az újraszülető lombkoronájukat. Mi azonban elfelejtettük, hogyan kell várni - mi mindent azonnal akarunk. Ez óriási veszteség az emberiség számára... Ha csendben várakozol, észre fogod venni, hogy valami mélyen legbelül ott növekszik benned - a te valódi lényed. Egy nap akkorára nő majd, hogy lángra lobban, és akkor az egész személyiséged elhamvad: új ember lesz belőled. És csak ez az új ember tudja, hogy mi az az ünneplés, csak ez az új ember ismeri az élet örök nektárját. Minél összpontosultabb vagy, annál ellazultabb leszel, annál nagyobb az esélye annak, hogy mélyen belemész egy kapcsolatba. Te vagy az, aki belemegy egy kapcsolatba. Ha te nem vagy ott - ha feszült vagy, ha béna, nyugtalan és széttöredezett vagy -, ki fog mélyen belemenni egy kapcsolatba? Széttöredezettséged miatt nagyon félsz eljutni egy kapcsolat mélyebb rétegeihez, mert ott felszínre bukkanhat a valóságod. Fel kell tárnod a szívedet, és szíved csupa töredék. Nem egyetlen személy van benned, hanem egy egész tömeg. Ha igazán szeretsz valakit, és feltárod a szívedet, a másik azt fogja hinni, hogy egy tömeg vagy, nem egy személy - ez a félelem oka. Ezért létesítenek az emberek alkalmi viszonyokat. Nem akarnak mélyre menni; csak összeütköznek, aztán továbbállnak, csak a felszínt érintik, és máris menekülnek, mielőtt bármilyen kötelezettségük támadna. Csak egy kis szex, ami szintén elszegényedett, felszínes. Csupán a határok találkoznak, ami egyáltalán nem szerelem; testileg talán megkönnyebbülést nyújt, katarzist, de annál nem több. Ha a kapcsolat nem túl intim, megtarthatjuk maszkjainkat. Ha mosolyogsz, neked nem kell mosolyognod, csupán a maszk mosolyog. Ha igazán mélyre akarsz menni, tartasz attól, hogy veszély leselkedik rád. Meztelenül kell menned - és a meztelenség azt jelenti, hogy a bensődben rejtőző minden probléma ismertté válik a másik előtt. Amint egyszer megtudod, mi a szeretet, készen állsz arra, hogy adj; minél többet adsz, annál több lesz neked. Minél bőkezűbben halmozol el másokat, annál több szeretet tör fel a lényedben. A szeretet nem sokat törődik azzal, hogy a másik érdemes-e arra, hogy kapjon. Ez fukar hozzáállás, a szeretet pedig sosem fukarkodik. A felhő sosem törődik azzal, hogy az égbolt megérdemli-e. Esőt hullat a hegyekre, a sziklákra; mindenre, mindenhol. Feltétel nélkül ad, kikötések nélkül. Ilyen a szeretet is: egyszerűen ad, élvezi, hogy adhat. Bárki, aki hajlandó elfogadni, kaphat belőle. Nem kell megérdemelnie, nem kell beleillenie semmilyen speciális kategóriába, nem kell megfelelnie semmilyen minősítésnek. Ha szükség van ezekre a megfelelésekre, akkor az, amit adsz, az nem szeretet, hanem valami más. Amint egyszer megtudod, mi a szeretet, készen állsz arra, hogy adj; minél többet adsz, annál több lesz neked. Minél bőkezűbben halmozol el másokat, annál több szeretet tör fel a lényedben. A közönséges gazdaságtan egészen más: ha odaadsz valamit, azt elveszíted. Ha meg akarsz tartani valamit, nem szabad odaadnod. Gyűjtögess, légy fukar. Ennek épp az ellenkezője igaz a szeretetre: ha szeretnél belőle, ne légy fukar; máskülönben meg fog halni, áporodottá válik. Egyre csak adj, és friss források támadnak. Friss folyók áramlanak lényedbe. A létezés egésze beléd áramlik, ha feltétel nélkül adsz; ha adásod teljes. Engedd, hogy jöjjön a szél, engedd, hogy jöjjön a nap - mindent fogadj szívesen. Amint egyszer ráhangolódtál, hogy nyitott szívvel élj, sosem zárulsz be többé. De kell egy kis időt rászánnod. És neked kell elérned azt a nyitottságot, máskülönben újra bezárulsz. A nyitottság sebezhetőség. Amikor nyitott vagy, ugyanakkor azt is érzed, hogy beléd hatolhat valami rossz. Ez nem csupán egy érzés; ez egy lehetőség. Ezért zárulnak be az emberek. Ha kinyitod az ajtót egy barát előtt, az ellenség is beléphet rajta. Az okos emberek bezárják az ajtajukat. Hogy elkerüljék az ellenséget, még a barátoknak sem nyitnak ajtót. De akkor az egész életük halott lesz. Pedig semmi sem történhet, mert alapjában véve nincs semmi veszítenivalónk - semmi, amit ne veszíthetnénk el. Amit elveszíthetünk, azt nem is érdemes megtartani. Amikor ezt megérted, akkor már nyitott maradsz. Én azt látom, hogy még a szerelmesek is védik magukat. Azután sírnak és könnyeznek, mert semmi sem történik. Bezárnak minden ablakot, és fulladoznak. Semmilyen fény nem jön be, és szinte lehetetlen így élni, mégis elevickélnek valahogy. De nem nyílnak meg, mert a friss levegő veszélyesnek tűnik. Ezért, amikor nyitottnak érzed magad, próbáld kiélvezni. Ezek ritka pillanatok. Ezekben a pillanatokban mozdulj ki annyira, hogy megtapasztalhasd a nyitottságot. Amint egyszer ott a tapasztalat, szilárdan a kezedben, akkor megszabadulhatsz a félelemtől. Látni fogod, hogy a nyitott lét kincs, amelyet értelmetlenül elveszítettél. És az a kincs olyan, hogy senki sem veheti el tőled. Minél inkább megosztod másokkal, annál nagyobbra nő. Minél nyitottabb vagy, annál inkább vagy. Ahhoz, hogy megismerjünk valamit, el kell veszítenünk. Mindenki letér a belső világába, belső terébe vezető útról, és lassanként éhezni, sóvárogni kezd utána. Éhség támad benne, szomjúságot érez. Hívás érkezik legbensőbb énjétől, hogy térjen haza, és az egyén utazni kezd. Ezt jelenti keresőnek lenni. Visszatérés abba a meleg, belső térbe, amelyet egy napon elhagytunk. Nem szerzel vele semmi újat. Olyasmit szerzel vele, ami mindig is ott volt, most mégis nagy nyereség lesz, mert végre először látni fogod, mi is az. Amikor utoljára abban a térben voltál, magától értetődőnek tekintetted. Képtelenek vagyunk tudatosítani magunkban valamit mindaddig, amíg el nem hagytuk. Ezért minden jó. Az eltévedés is jó. A bűnbeesés is jó, mert ez a szentté válás egyetlen módja. Amit mi érzünk, az közöny és megszokás; magától értetődőnek vesszük a másikat, és ezzel a kapcsolat lényege meghal. Ő a te férjed, ő a te feleséged... és ezzel meghalt az érzelem. Ebben a viszonyban már nincs izgalom, nincs kaland, nincs vágy. A másikból tárgy lett, egy eszköz, egy bútordarab. A másik már nem rejtély nem misztérium. Nem új csak megszokás. És ne feledd, idővel minden meghal. A felszín hamar megszokott és unalmas lesz - de a középpont mindig új marad. A felszín nem maradhat új, mert megöregszik, beporosodik, megrepedezik. De a középpont mindig új és fiatal. A lelked... az se gyerek, se fiatal, se öreg... A lelked mindörökké üde és friss. A léleknek nincs kora. Tégy egy kísérletet. Lehetsz fiatal, lehetsz öreg... csukd be a szemed és indulj felfedező útra. Próbáld érezni a lelked életkorát... felbecsülni a korát... öreg az? vagy fiatal? Érezni fogod, hogy egyik sem - a lélek mindig új. Nem öregszik. Miért? Mert a léleknek nincs kora. Az nem tartozik az időhöz. Az idő folyamán minden lefelé csorog, öregszik. Az ember világra jön és a test azonnal öregedni kezd! Amikor a csecsemő egy hetes, hét nappal máris közelebb került a halálhoz. Ennyivel kevesebb van neki hátra. Elköltött az életéből egy hetet. Közeledik a halál felé, már csak idő kérdése... Minden, ami az időben mozog, öregszik és elmúlik. Ha belépett az időbe, már öregszik, már haldoklik. A test öregszik, a felszín öregszik. Abba nem lehetsz örökké szerelmes. Ébredj fel! Meddig fogod még a testet bálványozni? A lélek, a középpont azonban mindig fiatal. És ha megtaláltad a kapcsolatot a középponttal, akkor a szerelem minden pillanatban egy új felfedezést tartogat számodra. Akkor a mézesheteknek soha nincs vége. Ha a mézesheteknek vége szakad, akkor az nem is volt szerelem - csak ismeretség. És még egy dologra emlékezz: ha valami nem tetszik, te mindig a másikat okolod. Ha valami nem úgy történik, ahogy szerinted kellene, akkor azért mindig a másik a felelős. Ám ez a hozzáállás megöli a fejlődés minden lehetőségét. Ne feledd: mindig te vagy a felelős, neked kell változnod. Dobd el azokat a tulajdonságaidat, amik a problémát okozzák. Legyen a szerelem a lélek evolúciója. Mint ahogy az eladói tanfolyamokon tanítják: "A vevőnek mindig igaza van". Én is ezt szeretném veletek megértetni, hogy a szerelemben is, a kapcsolatok világában is ugyanez a helyzet: a másiknak mindig igaza van, a hibás mindig te vagy. Ha valóban ott a szerelem, az ember ezt így érzi: „...valami nincs rendben velem; az én hibám, hogy a kapcsolatunk nem tökéletes." És ezt mindkét partner egyformán így érzi! És akkor a szerelem egyre nagyobb, egyre erősebb lesz, és a középpontok kinyílnak, a gátak leomlanak. De ha azt hiszed, hogy a másik a hibás, akkor elzárod magad, és ezzel együtt partneredet is. Mert akkor ő is azt fogja hinni, hogy te vagy a hibás. A gondolatok ragályosak - még akkor is, ha nem mondtál semmit, ha csak gondoltad... és közben bájosan mosolyogtál; úgy viselkedtél, mintha minden rendben lenne, mintha a feleséged nagyszerű ember lenne, tökéletes, tervezni se lehetne jobbat... de a feleségedet nem csaptad be. Még akkor sem, ha kiváló színész vagy; valami volt a szemedben, a mozdulataidban, az arcod barázdáiban. Hiába próbáltad azokat kiigazítani, hiába simogattad a kezét... Tudat alatt jelezted, hogy nincs igaza. És ha azt mondod vagy azt érzed, hogy a másiknak nincs igaza, akkor a másik is azt gondolja és azt érzi, hogy neked nincs igazad. A kapcsolat zátonyra futott. Mindketten elzárjátok magatokat. Te azt mondod, ő a hibás, és a másik azonnal védekezni kezd... és a kerítés ott van megint, be vagy zárva mögé. Ne feledd: a szerelemben mindig te vagy a hibás. És ezzel a felismeréssel megnyílik egy új lehetőség, és a partnered is érzi ezt. A partner érzése belőled ered. Ha közel vagytok egymáshoz lélekben, az érzés és a gondolat átugrik, mint a szikra, és attól a másik lángra kap. Még akkor is, ha egy szót sem szóltok, csak csendben ültök, az összeköttetés ott van: a szerelem. A szerelem nyelve nem a beszéd. A szerelmes párnak a csend a tökéletes érintkezés. Szavak nélkül is jól értik egymást. Ha számodra a szerelem egy szádhava, akkor eszedbe sem jut, hogy a másik a hibás. Akkor önmagadban próbálod a hiba okát feltárni és megszabadulni tőle. Ám ez nem lesz könnyű, mert ez az egód ellen irányul. Nem lesz könnyű, mert ez sérti a büszkeségedet. Nem lesz könnyű, mert ezzel megszűnik a dominanciád, megszűnik a birtoklás. Nem nyersz többé erőt abból, hogy birtoklod a másikat. Ez megöli az egót - ezért nem könnyű. De épp ez a cél: elpusztítani az egót. Mindegy, milyen irányból közelíted meg belső világodat - szerelem, meditáció, jóga, ima -, mindegy melyik úton közeledsz a Tudat felé, a cél egy: az ego halála. Levetni lényedről mindazt, ami hamis, elhajítani az egót. És a legkönnyebb út ehhez a szerelem, hiszen ez olyan természetes! A szerelem a legtermészetesebb vallás. Minden szerelmes úgy érzi, hogy valami hiányzik, mert a szerelem befejezetlen. Egy folyamat, nem egy dolog. Minden szerelmes elkerülhetetlenül hiányérzettel küzd. Ne értsd félre! Ez egyszerűen azt mutatja, hogy a szerelem alapjában véve dinamikus. A szerelem olyan, mint a folyó, állandó mozgásban van. Magában a mozgásban rejlik a folyó élete. Ha egyszer megáll, mozdulatlan dolog lesz belőle; akkor már nem folyó többé. Maga a folyó szó is egy folyamatot jelöl, a hangzása is a mozgás érzetét nyújtja. A szerelem egy folyó. Tehát ne legyen hiányérzeted; ez része a szerelem folyamatának. És jó, hogy nem befejezett. Amikor valami hiányzik, akkor tenned kell valamit - ez egy hívás a magasabb és magasabb csúcsok felől. Nem mintha teljességet éreznél, amikor eléred őket; a szerelem sosem lehet teljes, de ez benne a csodálatos, ezáltal marad élő örökké.És mindig azt fogod érezni, hogy az összhang nem tökéletes. Ez is természetes, mert amikor két ember találkozik, két különböző világ találkozik. Ha azt várod, hogy tökéletesen összeilljenek, akkor a lehetetlent várod, és az csalódást fog okozni. Legjobb esetben akad néhány pillanat - néhány ritka pillanat -, amikor minden összhangban van. Így kell lennie. Minden erőddel dolgozz azon, hogy létrejöjjön ez az összhang, de mindig állj készen, ha nem sikerül tökéletesen. És ne nyugtalankodj miatta, különben egyre inkább kiesel a ritmusból. Csupán akkor jön el, ha nem nyugtalankodsz miatta. Csupán akkor történik meg, ha nem izgulsz miatta, amikor még csak nem is reméled - váratlanul toppan eléd. Az elkötelezettséget nem lehet erőltetni. Tedd olyan boldoggá a társadat, hogy úgy érezze, nincs szüksége semmilyen más kapcsolatra. De épp ellenkezőleg, a legtöbb ember annyi problémát gyárt, hogy még ha a társa nem is gondolt másik kapcsolatra, elkerülhetetlenül gondolni fog rá, hogy elmeneküljön.Ez az egyik legmélyebben gyökerező probléma minden férfi-nő kapcsolatban. A férfinak nagyobb igénye van szabadságra, mint szeretetre, a nőnek pedig nagyobb igénye van szeretetre, mint szabadságra. Ez a probléma mindenütt a világon, minden pár esetében. A nő egyáltalán nem nyugtalankodik a szabadság miatt. Hajlandó rabszolgává válni, feltéve, hogy a másikat is rabszolgává teheti. Hajlandó belemenni bármilyen elkötelezettségbe, ha a másikat is beleerőltetheti egy elkötelezettségbe. Hajlandó börtönben élni, ha a másik is hajlandó egy sötét cellában élni.A férfi pedig hajlandó még a szeretetet is feláldozni, ha túl nagy veszélybe kerül a szabadsága. A nyitott égbolton szeretne élni, akár egyedül is. Vágyik a szerető kapcsolatra, de az sötétté és rabsággá válik. Tehát ez a probléma.Tudatosulnia kell benned, hogy a túl nagy elkötelezettség és a túl nagy szabadság iránti vágy egyaránt éretlenség. Valahol egyezségre kell jutnod a másikkal. Amint egyszer megérted, hogy a férfinak nagyobb szabadságra van szüksége, félreteszed az elkötelezettség iránti igényedet. Amint a férfi megérti, hogy a nőnek elkötelezettségre van szüksége, félreteszi a szabadság iránti igényét, ennyi az egész. Ha szeretsz, hajlandó vagy egy kis áldozatot hozni. Ha nem szeretsz, jobb, ha különváltok. Miért tartunk vissza dolgokat? Él bennünk egy félelem, hogyha semmit nem tartunk vissza, ha mindent odaadunk, nem marad semmi, amit majd odaadhatnánk. Ezért csak részleteket adunk, és lóbáljuk a mézesmadzagot. Rejtélyesek akarunk maradni. Ha nem engeded, hogy a másik belépjen teljes lényedbe, és egészen megismerjen, ezt azért teszed, mert félsz, ha egyszer egészen megismer, elveszíti az érdeklődését irántad. Néhány sarkot elzárva tartasz önmagadban, hogy a másik találgathasson: "Mi van azokban a sarkokban? Mit tudsz még adni?" És tovább kutat, keres, győzköd, csábít... És a másik is éppen így visszatart. Valami állati gondolkodás van emögött, hogy ha a rejtély egyszer ismertté vált, akkor véget is ér. Szeretjük a rejtélyeket, szeretjük az ismeretlent. Ha megismertük, feltérképeztük, felmértük, akkor vége! Akkor mi marad belőle? A kalandvágyó elme más nő, más férfi után kezd érdeklődni. Ez történik millió férjjel és feleséggel: teljesen egymásba tekintettek - vége! Így a másiknak már nincs lelke, mert a rejtély már nincs ott többé - és a lélek a rejtélyben él. Ezt a logikát követik. De ha valóban független vagy, ha megadod magad a szeretet istenének, akkor egészen kitárhatod lényedet És ebben a kitárulásban eggyé lesztek. Amikor két ember megnyílik, megszűnnek ketten lenni. Ha eltűnnek a falak, egyetlen szoba marad. És ebben rejlik a beteljesülés. Ezt keresi, erre vágyik, erről álmodik, ez után sóvárog minden szerelmes. De ha ezt nem érted meg, továbbra is rossz irányban keresel-kutatsz. Ne gondold, hogy a szeretet örök. Nagyon törékeny, olyan törékeny, mint egy rózsa. Reggel még pompában áll - estére eltűnik. Bármilyen apróság elpusztíthatja. Minél kifinomultabb valami, annál törékenyebb. Oltalmazni kell. Egy szikla megmarad, de a virág eltűnik. Ha egy sziklát dobsz a virágra, a sziklának nem esik bántódása, de a virág elpusztul.A szeretet nagyon törékeny, nagyon érzékeny. Rendkívül figyelmesen és óvatosan kell bánni vele. Okozhatsz olyan sérelmet, hogy a másik bezárul, védekezésbe vonul. Ha túl sokat harcolsz, párod menekülni kezd; egyre hidegebb és hidegebb lesz, egyre jobban bezárul, hogy ne sebezhesse meg többé a támadásod. És akkor még hevesebben fogod támadni, mert le akarod győzni a hidegségét. Ez egy ördögi kör. Így távolodnak el egymástól fokról fokra a szerelmesek. Így sodródnak el egymástól, és úgy gondolják, a másik a felelős, ő árulta el a szerelmüket.Valójában azonban, én úgy látom, soha egy szerelmes sem árult el senkit. Egyszerűen a tudatlanság öli meg a szerelmet. Mindketten együtt akartak lenni, de valahogyan mindketten tudatlanok voltak. A tudatlanságuk csapdába csalta őket, és megsokszorozódott. A szeretetnek nem szabad követelőzőnek lennie, mert akkor elveszíti a szárnyát, és nem tud szállni. Gyökeret ver a földben, nagyon földi lesz; akkor pedig nem más, mint kéjvágy; és boldogtalanságot hoz, nagy szenvedést. A szeretetnek nem szabad feltételekhez kötöttnek lennie, nem szabad elvárásokat támasztanod vele szemben. Egyszerűen önmagáért kell léteznie - nem valamilyen jutalomért, nem valamilyen eredményért. Ha indíték vezérli, szereteted nem válhat az égbolttá. Akkor az indítékra korlátozódik; az indíték lesz a meghatározója, a határa. Az indíték nélküli szeretetnek nincsenek határai: tiszta ujjongás, kitörő öröm, a szív illata. És abból, hogy nem vágyik semmilyen eredményre, egyáltalán nem következik, hogy nem születik eredménye; épp ellenkezőleg, ezerszámra szüleik, mert bármit adjunk a világnak, az visszatér, visszaverődik. A világ visszhangos hely. Ha haragot indítunk útjára, harag jön vissza; ha szeretetet adunk, szeretet jön vissza. De ez egy természetes jelenség; felesleges gondolkodnod róla. Elég, ha bízol abban; önmagától történik. Ez a karma törvénye: bármit vetsz, azt aratod; bármit adsz, azt kapod. Tehát felesleges gondolkodnod róla, mert automatikus. Gyűlölj, és gyűlölni fognak. Szeress, és szeretni fognak. „Annál rosszabbat nem is tehetnél, mint amikor egy emberi lényt a tárgyak szintjére alacsonyítasz. És ezt jelenti a birtoklás. Birtokolni csak tárgyakat lehet, emberi lényeket nem. Lehetsz a pároddal bensőséges kapcsolatban, megoszthatod vele a szerelmedet, a költőiségedet, a szépségedet, a testedet, az elmédet... Megosztani lehet, de üzletelni nem. Nem alkudozhatsz. Egy férfit vagy egy nőt nem birtokolhatsz. Mégis mindenki a világon ezzel próbálkozik. És itt az eredmény: a Föld nevű őrültekháza. Birtokolni próbálsz - de persze a dolog természeténél fogva ez lehetetlen. És akkor jön a gyötrelem. Minél inkább próbálsz birtokolni valakit, ő annál inkább függetlenné akar majd válni, mert mindenkinek születési joga, hogy szabad legyen, hogy önmaga lehessen. Behatolsz a másik saját, intim zónájába, a legbensőbb magánéletébe, ami az egyetlen szent hely a világon. Se Izrael, se Kási, se Mekka nem szent hely ehhez képest. Az egyetlen szent hely - a szó igazi értelmében - a legbensőbb magánéleted: a függetlenség, a létezés helye. Ha valóban szeretsz valakit, akkor sosem hatolsz be oda. Nem játszod a detektívet, nem lesel be a kulcslyukon át a másik intim területére. Tiszteletben tartod a másikat. De nézd csak meg az úgynevezett szerelmeseket, legyen az férj-feleség, barát-barátnő kapcsolat. Egyfolytában azt keresik, hogyan sérthetik meg a másik kizárólagos felségterületét, személyes világát. Azt akarják, hogy a másiknak egyáltalán ne legyen semmilyen intim zónája. Miért? Mert ha a másik függetlenséggel, intim zónával, egyéni területtel rendelkezik, akkor megijedsz. Lehet, hogy holnap a másik már nem szeret, mert a szerelem nem valami mozdulatlan dolog. A szerelem a pillanaté, és semmi köze az állandósághoz. Lehet, hogy az örökkévalóságig tart - de a szerelem alapjában véve a pillanat jelensége. Ha a következő pillanatban megtörténik újra, akkor boldog lehetsz. Ha nem, akkor légy hálás azért, ami legalább addig történt. Maradj nyitott: talán újra meg fog történni - ha nem ugyanazzal, akkor talán mással. A hangsúly nem a személyeken van, hanem magán a szerelmen. A szerelemnek folyamatos áramlásban kell maradnia, nem állhat meg. De az emberek ostobán azt gondolják: „Ha ez a pasi, vagy csaj kisiklik a markomból, akkor egész életemben szerelem nélkül fogok senyvedni." És nem tudod, hogy éppen azért fogsz senyvedni, mert fogságban próbálod tartani a másikat. Így nem kaphatsz szerelmet. A foglyodtól, a rabszolgádtól nem kaphatsz szerelmet. Nem várhatsz szeretetet a vagyontárgyaidtól - a székeid, az asztalod, a házad, a bútoraid nem tudnak szeretni. Szerelemre csak olyasvalakitől számíthatsz, aki szabad, akinek az egyediségét és szabadságát tiszteletben tartod. Az a pillanat, amikor a szerelem megtörténik, a másik szabad döntésén múlik. Ne tedd tönkre azzal, hogy birtokolni akarod, hogy magadhoz akarod láncolni. Ne pusztítsd el jogi kötelékkel, házassággal. Hadd maradjon szabad a másik, és te magad is. Azt se hagyd, hogy bárki téged birtokoljon. Birtokolni vagy valaki birtokának lenni - mind¬kettő csúf. Ha valaki birtokol téged, akkor a lelkedet veszíted el. A szerelmesek csak addig szeretik egymást, amíg a kapcsolatot nem rögzítik. Amint a kapcsolatról megállapodnak, a szerelem eltűnik. Amint rögzítik a kapcsolatot, a szerelem helyét más foglalja el: a birtoklás. Továbbra is szerelemnek nevezik majd, de a létezést nem lehet becsapni. Azzal, hogy szerelemnek hívod, semmit nem tudsz megváltoztatni. Mert most már nem szerelem az, hanem gyűlölet - beszabályozott viszony, egy egyezség. Hívhatod akárminek - csak szerelemnek nem. Minél mélyebben próbálod megérteni, annál világosabb lesz számodra, hogy a szerelem és a gyűlölet nem két külön dolog. Pusztán nyelvhasználati hiba, hogy szerelemnek és gyűlöletnek hívjuk őket. A jövőben, legalábbis a pszichológiai tanulmányok¬ban és könyvekben, bizonyára nem fogják kitenni az „és"-t a kettő közé. Jobb lenne inkább a két szót egybeírni: „szerelemgyűlölet" - mert ugyanannak az érmének a két oldalát jelentik. (…) A szabadság egy kicsit több bátorságot, merszet kíván meg, de élvezni fogod. És nem fogja a kapcsolatodat megzavarni, hanem inkább gazdagítani fogja. Ezentúl nem fogod őt gyötörni. Ha te magad is ugyanazt teszed, amit ő, nem fogsz vele veszekedni… Tulajdonképpen ezért nem mozdulnak a nők, mert akkor a zsémbelődésük céltalanná válna. De élvezik a veszekedést, mert hatalmat ad nekik. Ha ők is eljárnak otthonról, akkor nem kelthetnek bűntudatot a férfiben. És ha bűntudatot keltenek a férfiben, az roppant nagy hatalmat ad nekik. Soha senkiben ne kelts bűntudatot! Ha szeretsz valakit, ugyan miért ébresztenél bűntudatot benne? Ha neki úgy tetszik, akkor hadd legyen úgy! Neked is lehetnek alkalmi kapcsolataid. Így nem függtök egymástól. És amikor a szerelem szabad döntés eredménye, akkor teljesen más a jellege: van benne valami igazán gyönyörű. Akkor nincs konfliktus, veszekedés, féltékenység... semmi ilyesmi. A kapcsolatotok nyugodt, szelíd, csendes. Ha ő is és te is belementek néhány új szerelembe, akkor mindkettőtök élete mindig olyan, mint a mézeshetek idején. A találkozásotok mindig szép. Akkor nem öregszik el, és nem romlik el a kapcsolatotok.” "Hosszú korszakokon át, újra és újra elmondták már ezt... az összes vallásos ember ezt mondogatta: "Egyedül érkezünk ebbe a világba, és egyedül is távozunkMinden összetartozás illúzió. Az összetartozás ideája azért jelenik meg bennünk, mert egyedül vagyunk, és ez fáj. Mi az egyedüllétünket együttlétbe akarjuk fojtani... Ezért olyan fontos nekünk a szerelem. Próbáld megérteni a dolog lényegét. Általában azt gondolod, azért szerettél bele valakibe, mert az illető gyönyörű. De ez nem így van. Az igazság az, hogy azért leszel szerelmes, mert képtelen vagy egyedül maradni. Ezért menekülsz, ezért próbálsz valahogy kitérni önmagad elől. Vannak, akik nem emberekbe, hanem a pénzbe szeretnek bele. Ők a pénzt és a hatalmat kezdik hajkurászni, aztán politikus lesz belőlük. Ez is csak egyedülléted elkerülését szolgálja. Ha megfigyeled az embert, ha alaposan megfigyeled önmagad, meg fogsz lepődni - az ember minden tevékenységét visszavezetheted egyetlen egy kiindulóponthoz. Ez pedig nem más, mint az egyedülléttől való félelem. Minden más csupán kifogás. Az igazi ok, hogy nagyon egyedül érzed magad. ..