Mindegy, hol vagy és mikor látlak. Ha életemben csak egyszer, akkor is szeretlek. Nem kell veled élnem, nem kell naponta látni, érinteni, ölelni, simogatni téged. Elég, ha megpillantlak a vonatablakban. Vagy még annyi se kell. Csak tudni, hogy vagy.

Mit szólsz hozzá?

Valahol egy szívnek kell lenni Bomlott,beteg szegény Megölte a vágy és a mámor Éppúgy , mint az enyém. Hallják egymás vad kattogását, Míg a nagy éj leszáll S a nagy éjjen egy pillanatban Mind s kettő megáll.

Ne vádoljuk senkit a múltért, A vád már ugyis hasztalan. Talán másképp lehetett volna- Most már...mindennek vége van! Úgy szeretnék zokogni, sírni A sírra ébredtt vágy felett,- De ránézek fehér arcodra S elfojtom ,némán ,könnyemet.

 

 Elengedtelek...

>

Mit szólsz hozzá?

Látni nemcsak mindig szemmel, látni szívvel, szerelemmel, az az igazi, a belső, szerelmes legeslegelső. Látni ne csak a szemeddel, inkább a szíveddel vedd el! Mert azt úgyis megtalálod, amikor már nem is látod. Látni így kell: szerelemmel, ha látni akar az ember; és, ha így lesz a sajátod, akkor mindörökre látod.

Mit szólsz hozzá?

 Ismeretlen új, valami igazi vágy,
Különös izgalom és titok vagy.
Kaland a szívnek, lelkemnek
Vigasza és bátorítása mind te vagy.

Te vagy, és versembe írlak,
Versemmé írlak, és egy leszel
Vele, Te leszel hang, szó,
Minden rím, és a hallgató

Csend a sorok között, lüktetés,
Melyet nem hallasz, csak érzed...
Szavak közti sóhajnyi vágyban
Véllek majd felfedezni téged.

S olykor sóhajnyi vágyak között
Ott leszel Te a szavak helyett,
Hisz tollamba miattad új élet költözött.
S te jelensz meg minden papírra vetett
Elveszett, aprócska, édes szó fölött.

Mit szólsz hozzá?

 Minden álmomban... a meg nem álmodottakban, és a beteljesületlenekben is... az átvirrasztott éjszakákban, konok hajnali ébredésekben, magamba fojtott sóhajokban. Ott vagy... minden gondolatomban, a ki nem mondott szavakban, megfogalmazatlan mondatokban, el nem dúdolt dallamokban, esetlen mozdulatokban, a tegnapomban... bennem. Holnap ott leszel újra... minden dalomban, minden ölelésemben, mosolyomban és nevetésemben... mert én már kicsit Te vagyok... s az is maradok.

Mit szólsz hozzá?