Ha közeledben van akit szeretsz, mintha melegebb lenne, mintha mindig sütne a Nap.
 A tárgyak mosolyogni kezdenek, a szoba ismerősebb lesz, az illatok kellemesebbek lesznek
 ha a közeledben van aki kedves neked.
 Az az összetéveszthetetlen jelenlét-érzés amikor az egykor idegen ismerőssé válik,
 amikor a jelenléte elvarázsolja a környezetedet - a szeretet biztos jele. 
Nem kell mindig a testi közellét. Minél valódibb a szeretet, annál távolabbra hat térben és időben.
 Ha rád gondolok és szeretlek, megjelenhet lelkedben az üzenetem.
 A város másik pontján is.
 Néha a Föld másik oldalán is.
 Veled történt már ilyen, hogy térben és időben elhatárolva egy távoli lélek jelen volt az életedben, 
néha több szeretetet közvetítve mint a közeledben lévők ?
 Megmagyarázhatatlan, mégis van ilyen :)

Rejtve mindenkitől egy szál magammal kiülök a világ legkeskenyebb peremére szeretni a napot és azt a valamilyen apró titkot ami tegnap csak úgy kiosont és nélküled hagyott..." "Az évszakok éppúgy vonzódnak egymáshoz, mint a férfiak és a nők, hogy kigyógyítsák egymást a túlzásokból. Ha a tavasz csak egy hétnél is tovább marad, mint amennyit kellene, éhezni kezd a nyárra, hogy az véget vessen az örökös ígéret napjainak. A nyár aztán a maga idejében izzadni kezd, hogy valami kioltsa a forróságát, majd a leglágyabb ősz is belefárad egyszer a gyöngédségbe, és vágyakozni kezd a fagy gyors, harapós érkezésére, ami majd véget vet a gyümölcsözésnek. Még a tél is - a legkeményebb, legkérlelhetetlenebb évszak - álmodni kezd a lángról, amely majd felolvasztja, amint a február tovavánszorog. Idővel minden kifárad, és az ellentétét kezdi keresni, hogy az megmentse önmagától.

Amikor azt gondolod, hogy már minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy.

Mondd Mondd, mit teszel, ha nem lesz holnap, hogy elmondd, amit el kell mondanod? Mondd, mit teszel, ha nem lesz holnap, hogy megtedd, amit meg kellett volna tenned? Mondd, mondd, mit teszel, ha hibázol, újra és újra, és nem lesz rá lehetőséged, hogy jóvá tedd? Mondd el, mire vársz, hogy lépj, hogy boldog légy? Miért élsz tovább úgy, ahogy soha nem akartál? Mondd, mit ér az élet, ha a boldogság messze jár? Mit érnek az évek, ha nem hiányzik, aki vár? Mondd el, mit kellett volna tenned, és mondanod, ha lett volna még egy holnapod?

Rendszerint van egy, akit igazán szeretünk. Aki a legkedvesebb. Lelkünkhöz közelálló. Olyan titok ez, melyet nem szabad bolygatni. A szeretet mélyebben van. Tudatnál, akaratnál, vágynál, képzeletnél, társadalmi elvárásnál mélyebben. A szeretet nem kötelesség, nem feladat. Nem józan ésszel, akarattal, kényszerrel előidézhető állapot. A szeretet: a szabadság jegyében áll. Senki sem mondhatja meg, kit szeressek, kit ne szeressek, még én sem utasíthatom magamat, mert ez jóval magasabb szinten dől el, mint ahova akaratunk fölér - ez a lelkünknek olyan helyén dől el, olyan magas, a földi élet légkörén túli szférájában, ahol már sem a társadalom, sem a szokások, az elvárások, a félelmek, az érdekek, de még a lelkiismeret sem szólhat bele semmibe. A lélek itt már szabadon szárnyal, azzal és oda, akivel és ahová akar. Úgy hívják: szabadság. Nincs benne kell és muszáj és az enyém és a tiéd. Nincs benne színjáték. Nincs hazugság. Nincs idő sem - mert ahogy egy életet leélhetek valakivel és nem szeretem - s egyetlenegyszer találkozok valakivel és szeretem. Az igazi szeretet feldúlhatja a világ rendjét...